teherautó bérlés kölcsönzés1_1

A teherautó bérlés kölcsönzés a legjobb lehetőség

Szállítás? A teherautó bérlés kölcsönzéssel nem gond

A teherautó bérlés kölcsönzés a legjobb keresőszó, amit az ember beírhat az interneten, hogyha egy megfelelő kölcsönző céggel szeretne együttműködni. A legtöbb ilyen hely vidéken van, azonban Budapesten sem olyan nehéz egy jó kölcsönzőt találni, amelyik nem csak személyautókkal, hanem teherautó bérlés kölcsönzéssel is foglalkozik. Nézzük is meg az én ajánlásom alanyát ehhez, a Határautó oldalát, hogy egy kicsit jobban is megismerkedhessünk a szolgáltatással, magával az oldallal és általánosságban véve a bérlés előnyeivel. 

A teherautó bérlés kölcsönzés a Határautóval

A teherautó bérlés kölcsönzés legjobb alanya Budapest környékén véleményem szerint a Határautó, ahol már a honlapon könnyen, néhány perc kereséssel mindent könnyedén meg tud találni az ember, ennek megfelelően pedig érdemes lehet éppen itt kezdeni a keresést. Az oldalon először is megtalálhatjuk a cég nevét és helyét, így az ember könnyen be tudja mérni, hogy neki egyáltalán megfelelő helyet foglal-e el a hely, vagy inkább másikat érdemes keresnie. Hogyha a közelünkben vagy könnyen megközelíthető helyen helyezkedik el számunkra a cég, akkor pedig bele is vághat az ember a konkrét személyautó- és teherautó bérlés kölcsönzésbe. 

teherautó bérlés kölcsönzés1_3

A teherautó bérlés kölcsönzés következő lépése a feltételek megtekintése, amely általánosságban is érvényes, tehát vannak olyan pontok, amelyekkel minden kölcsönző cég esetében találkozni fogunk, míg mások az egyes cégekre vonatkoznak, esetleg ennek is utána lehet nézni, hogyha az ember valamelyiknél problémába ütközött. A legfontosabb persze ezek közül az, hogy rendelkezünk-e megfelelő kategóriájú jogosítvánnyal, és ha igen, akkor az elég régi-e ahhoz, hogy már kölcsönözni is lehessen vele. 

Hogyha pedig túljut az ember mindezeken a szabályokon és formaságokon, akkor tényleg jöhet az izgalmas rész, amikor kiválasztja a járművet. Még a személyautók esetében is egy nagyon alapos oldalról van itt szó, ugyanis minden darab külön fel van sorolva, így láthatjuk a kinézetét is mindegynek, teherautó bérlés kölcsönzés esetén ez nem csak esztétikai értéket képvisel, hiszen itt látnunk kell a rakodófelület nagyságát ahhoz, hogy jobban meg tudjuk becsülni, hogy mekkora járműre lesz majd szükségünk. 

A teherautó bérlés kölcsönzés gyakorlata

Hogyha az ember talált egy megfelelő darabot, akkor még meg kell nézni a bérleti díját, de ne csak a napi díj ellenőrzésére törekedjünk, hanem nézzük meg a hosszabb táv kedvezményeit is, hogy biztosak lehessünk a döntésünkben, hiszen könnyen lehet, hogy egy négy-öt nap után már egy másik autó vagy teherautó érné meg, esetleg egy drágább járművet is megengedhetünk magunknak a másik áráért, úgyhogy érdemes lecsapni a jó ajánlatokra, még mielőtt valaki más teszi meg azt.

Hogyha pedig megbizonyosodtunk mindezekről, akkor hívhatjuk is a céget és lefoglalhatjuk a járművet. Tudjuk még a hívás előtt pontosan, hogy mikorra és milyen távra szeretnénk az autót, az is jó döntés, hogyha az embernek van egy B terve a járművek között. Könnyen lehet, hogy az adott időponton az adott jármű nem elérhető, így pedig a legjobb, amit tehetünk, hogy egy másikat is kinézünk mi magunk, és nem az ügyintéző segítségére kell hagyatkoznunk. 

A telefonban még néhány dolgot érdemes lehet tisztázni, például érdeklődni az üzemanyag pótlásának etikettjéről, hogy pontosan mennyi is az ár, milyen extra költségekről lehet vagy van szó, és milyen extra lehetőségeink vannak, hogyha vannak ilyenek. Biztosítás, kárelhárítás, megbeszélhetünk mindent már telefonon is, hogy biztosak és felkészültek lehessünk a megfelelő időben. 

teherautó bérlés kölcsönzés1_2

A teherautó bérlés kölcsönzés előnyei

Végül pedig a teherautó bérlés kölcsönzés előnyeiről szeretnék néhány szót szólni, amellyel jó döntés tisztában lenni, hiszen az ember így tudja értékelni igazán ezt  szolgáltatást, amely remek lehetőséget jelent a legtöbb megoldandó szállítási probléma esetében. A legjobb benne persze, hogy nem egy saját jármű megvételéről van szó csak néhány vagy akár egyetlen alkalomért, ami persze ilyen esetekben szóba sem jöhetne. Így nem a miénk a járművel való foglalkozás terhe, nem nekünk kell foglalkozni a biztosítással, nem kell műszaki vizsgát és matricákat intéznünk. Hogyha a kocsira új kerék kell az évszakok váltakozása miatt, nem a mi gondunk, hanem a cégé. Így érthető lehet talán, hogy az embernek nem is kifejezetten előnyös döntés saját járművet tartania, hogyha nem használja minden egyes nap, hiszen az extra költségek és a javítások, alkatrészek cseréi már többe kerülnének, mint amennyire az ember ki tudja használni magát a járművet. 

Persze léteznek alternatív megoldások is, és mindenki más rendszerességgel és távra szeretne magának teherautót, így érdemes lehet egy kicsit jobban is utána nézni az egyes megoldások költségeinket. A teherautó bérlés kölcsönzéssel azonban véleményem szerint nem nagyon lehet mellé lőni, mindenképpen egy előnyös megoldásról van szó, amit nem érdemes elszalasztani.