Monor SE - Tápiószecső FC 3:9
A tabellát pontveszteség nélkül vezető vendégeket sajnos még megszorongatnunk sem sikerült a csütörtöki mérkőzésen. Csapatunk a legjobb összeállításában léphetett pályára (minden ’97-esünk játszott), de így is osztálykülönbség volt a két gárda között.
Újabb győzelmével már ötödik a Tápiószecső!
Az Alföld-csoport huszonegyedik játéknapján a Monor a Tápiószecső otthonába látogatott. A hazaiak már az első félidőben három gólt lőttek, amire a vendégek csak egyszer tudtak válaszolni, ráadásul a szecsői győzelemmel a tabellán is helyet cseréltek a felek.
Az Alsónémedi ellen újra győzött a tápiószecsői öregfiúk - szükségjátékvezetővel
A csonka bajnokság utolsó helyezettjét láttuk vendégül, akiket nem lehetett lebecsülni, hiszen az őszön Alsónémedin is nagy küzdelemben tudtuk csak legyűrni őket. A mérkőzésre a játékvezető nem érkezett meg, így szükségjátékvezető segédletével indult útjára a labda.
Mi az a Szecső?
Szecső Öt betűből és hat karaktrből álló szó. Ezért nem szerepelhet egy magyar autó rendszámtábláján. A SZECS-0 pedig elég hülyén néz ki, igaz kétségkivül hasonlít az eredeti szóra.
Tűzoltók se pihenjenek, 6 riasztás 9 óra alatt
Tüzek további pusztítást végeztek a községeinkben. Tűzoltók összefogtak és megfeszíttett erővel megálljt parancsoltak a lángoknak.
NB III: Makó–Tápiószecső 1–1 (0–0)
Makó, 350 néző. Vezette: Atyánszky.
Makó: Halász – Rakonczai (Horváth K.), Szakács, Gellér, Krucsó – Puskás Cs. – Retek (Bánóczky), Magyar Gy., Tóth A. (Kazi) – Bubori, Schreiber. Edző: Bány Tamás.
Tápiószecsőn nyert a Csepel
Ragyogó tavaszi napsütés, sok szurkoló, remek hangulat várta a csapatokat. Megérdemelten nyert a mezőnyfölényben játszó Csepel.
4-1-re nyert a Tápiószecső az Alsónémedi ellen!
Szombaton a megyei I. osztályú Alsónémedi otthonába látogatott az Alföld-csoportban szereplő Tápiószecső.
3-0-ra győzött a Tápiószecső a Jászapáti ellen!
Szombaton a Tápiószecső felnőtt csapata, a pénteken leesett hó ellenére is le tudta játszani soron következő edzőmérkőzését. 11 órakor, Jászberényben léptek pályára a megye I-es, de NB III-ra vágyó Jászapátival szemben, akiknek soraiban több NB I-et megjárt labdarúgó is szerepet kapott.
Indul a tápiószecsői állomásépület felújítása
Ünnepélyes keretek között került sor Maglódon, a Budapestet Szolnokkal összekötő 120a vonalon elhelyezkedő 18 állomás illetve megálló - köztük Tápiószecső - teljes rekonstrukcióját jelentő projekt elindítására.