Labdarúgás gyerekeknek Sülysápon
FIGYELEM !!!
Elkezdődött a 6-7-8-9 éves (már nagycsoportosoknak is ) fiúknak és lányoknak a labdarúgással való ismerkedés.
Monor SE - Tápiószecső FC 3:9
A tabellát pontveszteség nélkül vezető vendégeket sajnos még megszorongatnunk sem sikerült a csütörtöki mérkőzésen. Csapatunk a legjobb összeállításában léphetett pályára (minden ’97-esünk játszott), de így is osztálykülönbség volt a két gárda között.
Futsal NB I: nincs meglepetés, simán nyert az ETO és Nagykáta kiesett
Nem hozott meglepetést a futsal NB I rájátszásának első elődöntős játéknapja: a tavalyi döntő két főszereplője magabiztosan nyert hazai pályán hétfő este. A címvédő Rába ETO 5–2-re, míg a Berettyóújfalu gólt sem kapva (4–0) nyert az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
Fájó vereség; NB 1 Futsal; Admirál- Haladás VSE – Nagykáta SE Futsal
Műfű avató ünnepség Nagykátán
Újabb győzelmével már ötödik a Tápiószecső!
Az Alföld-csoport huszonegyedik játéknapján a Monor a Tápiószecső otthonába látogatott. A hazaiak már az első félidőben három gólt lőttek, amire a vendégek csak egyszer tudtak válaszolni, ráadásul a szecsői győzelemmel a tabellán is helyet cseréltek a felek.
TÁPIÓGYÖRGYE SC - MAGLÓDI TC 1 - 4 (0 - 1)
Csák Zoltán két gólt is szerzett, míg Szacskó László mezőnyben és a kapuban is bizonyított! Csapatunk több meghatározó játékosát, Weisz Tamást, Németh Zsoltot és Lovrencsics Balázst is nélkülözve könnyedén jutott tovább.
Az Alsónémedi ellen újra győzött a tápiószecsői öregfiúk - szükségjátékvezetővel
A csonka bajnokság utolsó helyezettjét láttuk vendégül, akiket nem lehetett lebecsülni, hiszen az őszön Alsónémedin is nagy küzdelemben tudtuk csak legyűrni őket. A mérkőzésre a játékvezető nem érkezett meg, így szükségjátékvezető segédletével indult útjára a labda.
Tápióbicske - motocross 2012
Megyei döntőben vagyunk!!! (Egy lelkes Sülysápi lakos )
Gratuláljuk a U11 Sülysápi csapatnak. A cikk a hosszú utat írja le egy lelkes Sülysápi lakos tollával.