A Bizottságnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti- és Autópálya Alosztályának vezetőin túl, tagjai még olyan vállalatok illetve magánszemélyek, valamint olyan civil szerveződések is, akik részt vesznek a Pest megyében történő balesetek megelőzésében. Pest megye útjain a tavalyi évben 1601 közlekedési baleset történt, amiből 76 halálos kimenetelű volt. Ennek legfőbb oka még mindig a gyorshajtás.
Az összefogás célja tehát éppen a balesetek számának csökkentése, valamint a kimenetel súlyosságának mérséklése. A statisztikai adatok szerint 2010-ben 13,06 % volt az ittas járművezetők aránya, ami a tavalyi évre 10,9 % -ra csökkent.
Ennek okáért a PMBB számos olyan rendezvényt és akciót szervez, ami felhívja valamennyi korosztály, valamint a gyalogosok, kerékpárosok, motorosok figyelmét arra, hogy a baleset-megelőzés mindenkinek az érdeke.
Forrás: http://www.pestmegyei-hirhatar.hu




