A+ R A-

Pest megye: lesz pénz gyermekvédelemre

Értékelés:
(0 szavazat)
A kép csak illusztráció A kép csak illusztráció

Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság, amelynek tagjai tavaly nyáron díjazásuk tartós elmaradása miatt függesztették fel tevékenységüket, s nem lesz fennakadás a nevelőszülők kifizetésében sem - közölte a megyei kormányhivatal vezetője.


Tarnai Richárd elmondta: januártól a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) irányítja a megyei gyermekvédelmi szakellátó rendszert, illetve az ehhez tartozó intézményeket is; a központ idén januártól garantálja a szakértői bizottsági tagok járandóságának kifizetését, mint ahogy a megyében dolgozó 434 nevelőszülő havi 55 millió forintos juttatására is van, illetve lesz pénz.

A kormánymegbízott emlékeztetett: a pszichiáterekből, pszichológusokból, orvosokból, gyógypedagógusokból és szociális munkásokból álló 19 fős megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság 2011 júniusában azért függesztette fel tevékenységét, mert tavaly egyáltalán nem kaptak fizetséget. Munkáltatójuk, a Pest megyei önkormányzat 2010 októberétől csak elvétve utalta a díjukat, majd a kifizetés megszűnt - tette hozzá Tarnai Richárd.

Tájékoztatása szerint ez a bizottság állapítja meg a megyei szociális intézményrendszerbe kerülő mintegy kétezer gyermekről, hogy normál, különleges, vagy speciális ellátást igényelnek-e, s tesz javaslatot a gondozási helyre, így munkájuk nélkülözhetetlen.

Utalt arra, hogy tavaly a nevelőszülők kifizetése is akadozott.

A nevelőszülőkön és a szakértői bizottsági tagokon kívül a megyei kormányhivatalhoz tartozó PMIK összesen 3876 főt foglalkoztat különböző jogviszonyban. Az intézmények állami kézbe kerülésének köszönhetően helyreállt a kifizetés rendje, s a jövőben is lesz pénz a bérekre - szögezte le Tarnai Richárd.

Forrás: http://www.nepszava.hu

Cikk Naptár

« Május 2012 »
H K Sz Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Facebook

Gazdasági hírek

Sport hírek

Szórakozás

Baleset - Bűncselekmény

Szépség és egészség

Turizmus

Környezet

Civil sarok

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*

Fields marked with an asterisk (*) are required.