A+ R A-

Bajban a kis létszámú vállalkozások

Értékelés:
(0 szavazat)
A kép csak illusztráció A kép csak illusztráció

Könnyen bedőlnek a Pest megyei építőipari cégek

Pest megyében elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozások, azon belül főként az építőipari cégek ellen indul a legtöbb felszámolási eljárás.

Mizerák Juditnak, a Budapest Környéki Törvényszék felszámolási csoportjának vezetőjének közlése szerint tavaly 3450 felszámolási eljárást kezdeményeztek a megyében, jelenleg több mint 4600 ilyen üggyel foglalkoznak a törvényszéken. A térség körülbelül 85 ezer gazdasági társasága közül jellemzően a tőkeszegény, kis létszámot foglalkoztató vállalkozások kerülnek bajba, de több, jelentős tőkével rendelkező építőipari cég is küzd a talpon maradásért - tette hozzá a csoportvezető.

Pest megyében az állami, illetve önkormányzati kifizetések nehézkessége miatt az építőipar a legveszélyeztetettebb ágazat; e cégek anyagi helyzetére jellemző, hogy a hitelezők már néhány tízezer forintért is felszámolási eljárást kezdeményeznek - magyarázta Mizerák Judit.

A múlt év végén megújult csődtörvény (amely szerint csak 200 ezer forint fölötti tartozás esetén indítható felszámolási eljárás) enyhítheti a bírák munkaterheit, azonban az idén márciusban, majd a nyár folyamán hatályba lépő módosítások csak az informatikai fejlesztések után gyorsíthatják az ügymenetet - mondta a felszámolási bírák véleményét tolmácsolva a csoportvezető.

Az új szabályozás miatt egy ideig mindenképpen szaporodnak a bírák adminisztrációs, ellenőrzési, illetve adategyeztetési teendői, így lassulhatnak az eljárások - mondta a Budapest Környéki Törvényszék felszámolási csoportjának vezetője.

Cikk Naptár

« Május 2012 »
H K Sz Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Facebook

Gazdasági hírek

Sport hírek

Szórakozás

Baleset - Bűncselekmény

Szépség és egészség

Turizmus

Környezet

Civil sarok

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*

Fields marked with an asterisk (*) are required.