Az utóbbi években a lakáspiacon megfeleződött az adásvételek száma, az árak tíz-tizenöt százalékkal csökkentek, mindezek mellett az értékesítés is lassult. Míg 2007-ben Budapesten a piacképes, használt, téglalakások átlagosan két hónap alatt gazdát cseréltek, 2011-ben ehhez már négy hónapra volt szükség. A leghosszabb időt a családi házak értékesítésére kell szánni, a leggyorsabban pedig a panellakások kelnek el.
Könnyen bedőlnek a Pest megyei építőipari cégek
Pest megyében elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozások, azon belül főként az építőipari cégek ellen indul a legtöbb felszámolási eljárás.
Csak a bankkártyát használó Malév-utasoknak hangzott el jó hír az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságának ülésén, amelyen a nemzeti légitársaság csődje után kialakult helyzettel foglalkoztak.
Szakemberek szerint az adatokból csak néhány hónap múlva derül ki, hogy a tömegközlekedés utasszámának alakulásában bekövetkezett kedvező tendencia tartós lesz-e.
A használtautó átírások száma 2011 utolsó negyedévében tovább emelkedett, ezzel összességében 5,1 százalékkal több használt személyautó talált új gazdára a tavalyi évben 2010-hez képest - ismerteti felmérésében a Weltauto.
Budapesten az eladók 37 százaléka a végtörlesztés miatt értékesítette lakását januárban. Darabszámban kiemelkedő, az elmúlt évek legnagyobb forgalmával zárt az idei első hónap. A Duna House becslése szerint országosan 12 970 darab adás-vételi tranzakció zajlott le.
Magasabbak lettek az áfa- és jövedéki adó-bevételek, csökkentek a kiadások, illetve egyes tételeket még decemberben előrehoztak, hogy ne az idei hiányt növeljék. Így 107,3 milliárd forintos többletet könyvelhetett el a költségvetés januárban.




